Erdély Miklós: DEMOKRATIKUS FESTMÉNY /részletek/

Elôadás a Kossuth Klubban 1984. március 5-én

Erdély Miklós: Kicsit sajnálom, hogy ennyi embert idecsôdítettünk, mert nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mi történjen itt ... most fogok majd gondolkodni rajta. Természetesen néhány dolgot azért elôkészítettem, és várom, hogy a közönség és a két társelnök ebben majd segítsen nekem.

Most mi az aktuális dolgokkal fogunk foglalkozni. Az egyik aktuális dolog, amit tisztázni szeretnék, az ez a közönség-elôadó viszony, ami annyira gyatra, megoldatlan, keserves, csúnya ... fôleg ez a helyzet, hogy mi így ülünk, és szemben ül a közönség - az elôzô elôadások során is megfigyeltem már, hogy nagyon rosszul veszi ki magát ez a megosztottság az elôadó, illetve elôadók és a közönség között.

Nyomasztóan passzív a közönség, izgága módon aktív az elôadó, és ez mintha két más fajta, nem is ugyanaz az emberfajta lenne. Ezt most egy kicsit összemossuk úgy, hogy majd mi egy kicsit el leszünk homályosítva, és a közönséget pedig egy kicsit élesbe, úgyhogy majd valószín?leg a reflektort is inkább arra kell állítani, mert ez rémes, meg különben is meleg. Na most ez a bizonyos viszony, amiben most mi itt ülünk egymással szemben, ez végtelenül be van az emberekbe sulykolva, ugyebár az iskolától kezdve: van a katedra, és van a bíróság, és van a templom - van a televízió is, de hát ott mondjuk megfelelôen le vannak fátyolozva az ott megjelenôk - és van ugye a templomban mise. Itt mindjárt meg akarom jegyezni a misével kapcsolatban, hogy - valószín?leg tudják - az utolsó húsz évben volt az a reform, hogy a celebráló pap szembefordul a hívôkkel, míg azelôtt háttal állt nekik. Egyházilag úgy gondolták, hogy ez demokratikusabb lesz, bizonyos igaz kontaktust, emberi kontaktust alakít ki a pap és a hívôk között. Én nem akarok most itt önöknek hátat fordítani, mert nincs közös ügyünk, és nincs egy olyan felsôbb ügy, amihez járulnánk. De ez a bizonyos szembefordulás az elôadó, a vezetô, a felsôbbség és a hívôk tömege között, ez szerintem egy tévedés. Mert a régebbi állapot, amikor a pap háttal állt, akkor ugyanabba az irányba állt, tehát az apszis irányába, annak az ügynek az irányába, ahova az egész nyájat vezette. Ez a bizonyos szembefordulás, az hogy az elôadóhoz, a bíróhoz és a tanárhoz f?zôdô viszonyt a templomba is bevezették, ez egy rosszul értelmezett demokratikus lépés. És ez a rossz viszony a templomot is bemérgezte.

A következôképpen akarom megvalósítani, hogy ez a bizonyos viszony ne legyen olyan éles köztem és a közönség között, köztünk és a közönség között: egyrészt úgy, hogy magunkat most le fogjuk takarni és úgy fogunk a továbbiakban beszélgetni, másrészt úgy, hogy a további eljárásainkhoz az önök szavazatát próbáljuk megnyerni, tehát a hozzájárulásukat. Ezzel egy kicsit reméljük, hogy ez az arány helyesebb lesz, helyreáll.

Most egy másik kérdésre akarom fölhívni a figyelmet. Nagyon ritka alkalom, hogy erre mód van, és nagyon ritkán hívják fel a figyelmet arra, hogy ezt érdemes tudatosítani. Most ha azt mondom önöknek, hogy tüllel leszünk rövidesen letakarva, akkor önök megpróbálják elképzelni ezt a bizonyos helyzetet és megjelenik önök elôtt egy kép ahogy mi hárman itt egy tüllel - nem külön-külön - le vagyunk takarva. Nagyon kérem önöket, hogy ezt próbálják minél élesebben elképzelni, mert ez rövidesen be fog következni, és a kettô között, az elképzelt kép és aközött, ahogy mi itt valóban le leszünk takarva, sokkal nagyobb különbség van, mint amire önök számítanak. A továbbiakban a festészetrôl lesz szó, és a festészetnél nagyon gyakran föllép ez a szakadék az elgondolás és a valóság között. Van erre egy nagyon jó kifejezés, amit az "Alkotó gondolkodás" cím? könyvben olvastam: "fel kell idézni a tárgy lehetôségét". Önöknek az a feladatuk most, hogy ezt a lehetôséget, hogy letakart emberek adnak elô - ami, tudom, kicsit abszurd, torz, némileg gyerekes és nagyon szokatlan - felidézzék. Ezt a szokatlanságot nagyon nehezen emésztik meg általában az emberek, de ezt nem kell mosollyal fogadni, bár az se árt. Rendszerint így, vagy mosollyal, vagy dühvel reagálják le az ilyen szokatlan megnyilvánulásokat. De ha arra gondolnak, hogy: 1) a bírók talárban szoktak föllépni, 2) a menyasszonyok szintén ugyanígy le vannak fátyolozva, 3) a régi színészek minduntalan álarcokat és maszkokat öltöttek, s ezenkívül rengeteg mindent föl tudnék még hozni azokból az idôkbôl, mikor a szeméremérzés, illetve a normális reagálás azt, hogy valaki kiemelt pozícióban van a többivel szemben, azt nem hagyta annyiban, hanem valami módon kendôzte. Önmagát kendôzte vagy valamiképpen hangsúlyozta ezt a viszonyt, mert ezáltal valami személyfelettire utalt. Tehát azok az emberek, akik azt vállalják, akár ideiglenesen is, hogy valamiképpen kiemelt helyzetbe kerülnek a többivel szemben, azok lehetôle ne viseljenek ugyanolyan ruhát, valamimódon jelöljék ennek az ideiglenességét és azt a távolságot, amit ideiglenesen magukra vállalnak a többiekkel szemben.

Ezt amolyan kortesbeszédnek is föl lehet fogni, mert én ehhez a vállalkozáshoz, hogy most mi letakarjuk magunkat tüllel - ami egy nagyon szerény vállalkozás - szeretném a közönség hozzájárulását megnyerni. Tehát tartsa fel a kezét, aki ehhez nem járul hozzá. Tessék, egy, kettô, három ... továbbra is mindent meg fogunk szavaztatni, jó lesz, ha egy kicsit gyakoroljátok az ellenszavazást. Lesz még ilyen csalódásban ma este részetek, hogy amit elképzeltek, alig várjátok hogy lássátok, és aztán mégse fogjátok látni.

Hát akkor vegyük elô azt a tüllt. Teljesen szúnyogháló-hangulat van. A reflektorokat légy szíves a közönség felé. Nem tudom, érzi-e a közönség hogy az elôbb bizonyos jövôlátással rendelkezett és ez a jövô lám bekövetkezett. Itt ülünk a tüll alatt, és mi sokkal kellemesebben érezzük magunkat mint az elôbb, és a közönség, gondolom, sokkal kellemetlenebbül. Nyilván, mi egy kicsit védettebb helyzetben vagyunk...

(...)

Erdély Miklós: Itt még egy elméleti kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor én elhatároztam azt, hogy itt tüll alatt leszünk, akkor azt a bizonyos képet el kellett magamtól távolítanom. Tehát amikor valaki elképzel, elgondol valamit, árkot ás maga és az elképzelt tárgy közé, hogy egyáltalán képes legyen magát megkülönböztetni tôle. Aki azonban érzékeli ezt a tárgyat - most például önök - az viszont azonosul vele bizonyos tekintetben. Úgy, ahogy a kés élét a fájdalom által érzékeljük, tehát az érzékszerveken keresztül, a kés által azonosul a fájdalom, úgy ez a látvány is most az önök agyába vagy belsejébe került.

Ez belevilágít az akcióm?vészet és a festészet problematikájába. Tudniillik, egy akcióm?vész elképzeli azt, hogy mit fog csinálni, de soha nem látja azt, hogy ténylegesen mit csinált, hacsak filmen nem. Egy festô viszont húz egy vonalat, és azonnal visszaszól neki az, amit csinált. Ez egy nagyon nagy különbség. Nem is tudom, hogy tudtak a képzôm?vészek átállni az akcióra, amikor annyira mélyen és eredendôen más dolog az, hogy én valamit elképzelek, megvalósítom és rögtön látom is, vagy pedig odateszem magam, egyáltalán nem látom, és teljesen a közönségre bízom azt, hogy mit lát, és teljesen önellenôrzés nélkül m?ködöm. Most a következô fázisban ezt a két dolgot keverni fogjuk.

(...)

Erdély Miklós: Ezt a kétfajta viszonyt fogjuk keverni, ennek az áldott tüllnek a segítségével. Mert ez a tüll bizonyos fokig biztosítja számunkra - számomra ez esetben - azt a fajta magányt, ami szükséges ahhoz, hogy valamit egyáltalán el lehessen készíteni. A festészetet itt a hátam mögött, erre a kifeszített vászonra, szintén a tüll alatt fogom végezni, és ti is maradjatok a tüll alatt, mert rengeteg segítségre lesz szükségem. De még mielôtt nekifognánk ennek a tevékenységnek, amibôl nem lehet tudni, hogy mi jön ki, tekintve, hogy elôre nem próbáltam ki, csak egy 3x4 cm-es papíron, illetve kipróbáltam nagyobbon, de nem sikerült, csak a 3x4 cm-esen sikerült azokat az arányokat létrehozni, ami helyénvaló. Mindenesetre ezeknek az elemeit, és minél többet belôle, meg akarok a társasággal szavaztatni.

Birkás Ákos: Belebeszélhetek? Csak annyit, hogy én azt hittem, hogy viccesebb lesz ez a foglalkozás, és közben meg olyan nagyon érdekes elméleties. Azt nem értem, hogy miért kell ebbe a dologba a festést belekeverni? Jó, errôl sokat beszéltünk, de ennek ellenére végül is nem értem, hogy miért. És ha erre tudnál válaszolni...

Erdély Miklós: Nagyon meglep engem az, hogy emberek itt a saját bôrüket, nemcsak a bôrüket, de értékes szerveiket vitték a vásárra az utóbbi évtizedben az akcióm?vészet alkalmával, ami egy irgalmatlanul erôs dolog. És ehhez képest hogy tud ezzel újra versenyképes izgalmat kelteni az a képtelenül egyszer? és báva dolog, hogy valaki vászonra olajfestéket ken. Mert az utóbbi években ez történt. A m?vészettörténeti hányódtatás, a változás iránti igény lehet-e annyira erôs, hogy egy ennyire erôs és direkt dolgot, mint az akcióm?vészet, el tud halványítani néhány vászon? Ez nagyon foglalkoztat. Ezzel a mai akcióval éppen ezt a kérdést akarom irritálni. Eltemetik, félig megölik magukat, mindent megtesznek, és akkor jön valaki más, még csak nem is a helyszínen, hanem otthon festi, kiakaszt egy képet és ez ugyanolyan izgalmat kelt széles rétegekben, az újságok ugyanolyan teret szentelnek ezeknek a képeknek ...

Birkás Ákos: Ellentmondhatok?

Erdély Miklós: Ellent.

Birkás Ákos: Mert egyrészt nem kelt ugyanolyan izgalmat, szó sincs róla hogy ma a festészet olyan izgalmat keltene mint a hatvanas évek elején a happening meg a társai, másrészt pedig a festészetnek mindig volt, legalábbis most, az utóbbi 30-40 évben, egy ilyen akció-karaktere - hát mindenki tudja, hogy Allan Kaprow meg a többiek hogy nônek ki az amerikai akciófestészetbôl. Nekem személy szerint az az érzésem - ezt nem olvastam sehol, úgyhogy szakértôk esetleg megcáfolják -, hogy a mai festészetnek ez a különleges vékonysága, egyszerisége, az esemény, maga a festési esemény, a vásznakon, az egy borzasztó röviden lezajló, leegyszer?södött dolog, ami egy szegényes jelleget is ad a mai festészetnek és ez pontosan egy akció-karakternek az elôtérbe kerülése. Na most az állatian érdekel engem, mert szerintem van ilyen összemosódás a mai festészet és az akciókarakter? önkifejezés közt, hogy itt most mi fog történni, hogy most egy kemény szétválasztás lesz-e, vagy pedig csak úgy halmozzuk a dolgokat, ugye, hogy itt ülünk a tüll alatt, meg plusz még festés is van.

Erdély Miklós: Elôször is meg akarom kérdezni a közönséget, hogy ki nem képes még idefigyelni arra, amit mondunk, és csak azzal van elfoglalva, hogy le vagyunk tüllel takarva. Van ilyen? Tegye fel a kezét. Nem látni ezen keresztül túl messzire, de úgy tűnik, sajnos, mindenki megszokta a tüllt.

A következô a probléma: egy képet láttam magam elôtt, olyan képet, amit magam számára sose festenék meg. Ellenben erre az alkalomra kiválónak találtam. Pont errôl az alkalomról jutott az eszembe. Hogy hogyan jutott az eszembe, az érthetetlen. Egyszer csak eszembe jutott: éppen a rádiót akartam bekapcsolni, és egy meghívót tettem az éjjeliszekrényemre, s akkor egyszer csak megjelent nekem egy kép, ami összesen három, uszkve négy elembôl állt, és gondoltam, hogy ez nagyon alkalmas lesz arra, hogy a Kossuth Klubban megfessem. Ezt én otthon nem festeném meg. Ebbôl láttam azt, hogy már eleve az, hogy közönség elôtt kell festeni, mennyire beleszól abba, hogy milyen legyen a kép. A beleszólást tovább kell folytatni. Ez a kép nem jó, hanem evidens. Számomra abszolút evidens, hogy ez idevaló, de mégis meg akarom szavaztatni. Görcsösen fogok minden eleméhez ragaszkodni, minden választási manipulációt végig fogok csinálni, csakhogy ez a kép megszülessen, bár a részleteivel egyáltalán nem vagyok tisztában. Ez gyakran van így programoknál, esetleg politikai programoknál is, hogy valamit megszavazunk, és a részleteibe nem tudunk úgyse beleszólni. Itt is így lesz, hogy maga a javaslattevô nem tudja, hogy tulajdonképpen hogy fog az a gyakorlatban kinézni, mégis egy javaslatot, egy tervezetet tár a megjelentek elé.

A tervezet a következô: három elem fog szerepelni. Az elsô elem egy jegenye, egy jegenyefa. Kérem szépen, tartsa fel a kezét az, aki a jegenyefa ellen tiltakozik. Jó, a jegenye menni fog, mert nagyon kevesen szavaztak ellene.

Birkás Ákos: És azok is csak viccbôl.

Erdély Miklós: Nem szavaztak viccbôl. Nagyon mély meggyôzôdésbôl szavaztak.

A következô elem egy felhô. Ki szavaz a felhô ellen? Megmondom, késôbb a színére is fogtok szavazni.

Beke László: Egyébként, Miklós, úgy szokás szavazni, hogy elôbb a mellette szóló szavazatokat számolják meg.

Erdély Miklós: Hol szokás úgy szavazni? Hát én úgy tudom, hogy ki kell húzni azt a jelöltet, akit nem akarunk. Ne haragudj, itt negatív szavazás van. Nem azért csinál valaki egy programot, hogy az egészet kétségessé tegye, hanem csak a rossz részeit ...

Lábas Zoltán: Szavazás helyett lehet javaslatot beadni?

Erdély Miklós: Adhatsz.

Lábas Zoltán: Én nagyon szeretném, ha mindenki leszavazná a felhôt, mert az nagyon megkönnyíti a festést.

Birkás Ákos: Miért, a jegenye nehéz?

Lábas Zoltán: A jegenye azért nehéz, mert kilóg a képbôl. A felhô, az egy biztosítéka annak, hogy a kép jó lesz.

Birkás Ákos: Azt te csak hiszed. A legkínosabb a felhô. Majd meglátod hogyan alakul késôbb a dolog.

Erdély Miklós: Tessék a felhôre szavazni. Kezeket föl.

Birkás Ákos: Most mellette vagy ellene?

Erdély Miklós: Ellene. Igazi mély meggyôzôdéssel, nem viccbôl. Hány ez, Böröcz?

Böröcz András: Tizenhárom.

Erdély Miklós: A harmadik elem egy tank. Több elem nincs is, tudtok már mindent. A tank ellen ki szavaz?

Kérdés: Milyen tank?

Erdély Miklós: Kis tank. Kis vacak tank. Nem játéktank, hanem olyan vacak. Nyomorult tank. Ha sikerül. Nagyon sokan vannak ellene? Ugye nem tetszik a tank? Ugye, hogy jobban tetszik a felhô, meg a jegenye?

Kérdés: Miért, neked tetszik?

Erdély Miklós: Ide figyelj, nekem az egész nem tetszik. Nem arról van szó, hogy ez nekem tetszik, hanem arról, hogy nekem evidens. Ezt képzeltem itt, ezen a vásznon. Az én agyamban ugyanolyan erôsen megvan ez a képzet, mint ahogy ti elképzeltetek minket a tüll alatt, és az valóban bekövetkezett. Nagyon kétségbe lennék esve, nyomorultnak érezném magam, ha ez a képzetem itt nem valósulna meg. De azért ne sajnáljatok, mert minden marhaságot nem kell pártfogolni. Na most hajrá ellene.

Lábas Zoltán: Más motívumot lehet javasolni?

Erdély Miklós: Hogy ti javasoljatok motívumokat? Hát olyan nem lehet. Végül is nekem kell megvalósítanom. Hajlandó vagyok elhagyni bizonyos motívumokat, és ha egy motívumot elhagytam, akkor hajlandó vagyok esetleg fontolóra venni, hogy más motívummal helyettesítsem, de hogy itt kívánság-hangverseny legyen, hogy én kérek egy izét, egy primadonnát, én meg egy másvalamit, én meg összevissza festegessek ... nem vagyok én tévé-karikaturista, ez egy átgondolt dolog, amit javasolok, és tessék ugyanolyan felelôsségteljesen gondolkodni rajta, és ha nem tetszik, ha végképp nem tetszik, tessék keményen leszavazni. Iszonyú zavarba fogok jönni, de azt is megmondom ôszintén, hogy egy ekkora közönségnek nem kell meghátrálnia.

Birkás Ákos: És ha leszavazzák, akkor nem fested meg?

Erdély Miklós: Akkor nem. Nem tudom, mit csinálok, majd kitalálom. Ez olyan dolog, hogy bele kell szorítani az elôadót abba, hogy találja fel magát, és nem pedig ez a félpasszív magatartás, hogy hadd csinálja szegény, ha annyira akarta...

A leghangsúlyosabb motívum a jegenye kell, hogy legyen, a felhô kevésbé, a tank pedig nagyon kicsi. A színeket megszavazhatjátok ugyan, de nem garantálom, hogy ugyanolyan szín? lesz, mint amit ti megszavaztok.

Birkás Ákos: Mindenféle színt hoztál?

Erdély Miklós: Nem sok színt hoztam, kicsi a választékotok, de azért ki lehet kutyulni mindenfélét belôle.

Én arra gondoltam elôször, de az Ákos lebeszélt, hogy olyan sonkás jegenyét festek majd...

Birkás Ákos: Ugye milyen hülyeség?

Erdély Miklós: Miért hülyeség? Ahogy a karácsonyfát hazaviszik, többször keresztülkötik, és olyan sonkás lesz, elkötött ... és a felhô majdnem ugyanilyen, csak vízszintes ... ez már nagyon jó. Ez a két sonkás motívum már alapvetô egységet ad a képnek. Na most, hogy jutott nekem eszembe a sonkás motívum? A gyermekrajzokból vettem én ezt vajon? Azt mondja az Ákos, hogy ez hülyeség ez a sonkás jegenye. De ô más sonkás jegenyére gondolt, mert nem rajzban beszéltünk. Ô azt mondta, hogy kacskaringósan húzom, és akkor sokszor lesz elkötve. Öszesen csak háromszor lett volna ez a jegenye elkötve, nem pedig hogy húzok ilyen göndör dolgokat és akkor minden göndörség egy-egy elkötést érzékeltet. Én utána arra gondoltam, hogy ez bizony a Van Gogh széltépett jegenyéibôl jött be az én szemembe, azok ahogy elhajlanak...

Birkás Ákos: Ciprusok.

Erdély Miklós: Ákos váltig állítja, hogy ezek ciprusok.

Hegyi Lóránd: Azok.

Erdély Miklós: Én nem láttam ciprust, nem tudom, hogy néz ki a ciprus. Bennem ez a fajta motívum nem a valóságból csapódott le, hanem képlátványokból. Egyrészt gyerekrajzokból valószín?leg. Mindig megtiltottam, hogy bárki is foglalkozzon gyerekrajzokkal, és mégis elkerülhetetlenül valahogy belekerül az unokák révén. ... A tank feltétlenül gyerekrajzból jött, mert olyan ártatlanul jelennek meg a gyerekrajzokban a tankok, ahogy egy képen egy elem általában fölmerülhet. A gyerekek ezt valahogy megoldották, hogy egyáltalán nem törôdnek azzal, hogy a dolog mit ábrázol, mi a jelentése, hogy ez pejoratív, nem pejoratív, megoldják a pszichikumon belül ennek az egyenrangúsítását. Ez a kép.

Talán kezdjünk neki. Most már el van mondva az egész. Miközben csinálom, közben még fogok beszélni és különbözô hozzájárulásokat kérek, de úgy látom, itt semmit sem szavaznak le.

A színrôl akartam beszélni. Eredetileg azt gondoltam, hogy a jegenye sonkás lesz és zöldeskék, a felhô meg kékeszöld. De hát errôl az Ákos lebeszélt, úgyhogy akkor a jegenye fekete lesz, és majd megpróbálok belecsalni valami sötétbarnát. A felhônél továbbra is megtartom a kékeszöld színt, ugyanakkor abba is szeretnék egy kis szürke firkát beleerôltetni. A harmadik motívum a tank, ami egy kis piszkos sötétbarna, néha a narancssárga felé játszó szín lenne. A tanknak nagyon kicsinek kell lennie, csak akkor jó a kompozíció. Hát ez persze kevés embert érdekel, hogy mekkora a tank, de ilyeneken múlik az egész. Ugyanakkor még egy ... engedély nélkül, - ezt meg se szavaztatom - mert engedély nélkül loptam egy motívumot, amit bele fogok rakni. Arról nem beszélek. Azzal fogom kezdeni. Se az Ákossal, se a Lórival, senkivel sem beszéltem meg, az egy lopott motívum, és arra szükség van.

Most tessék hozzászólni: kinek van kifogása az ellen, hogy fekete legyen a jegenye és szálkás? Böröcz, hányan vannak?

Böröcz András: Tizenhárman.

Erdély Miklós: Ez már olyan pont, ahol lehet ellenjavaslatokat tenni.

Körner Éva: Kék legyen és sonkás.

Erdély Miklós: Ki szavaz arra, hogy kék legyen és sonkás?

Böröcz András: Tizenhét.

Erdély Miklós: Na, szavazzatok emberek. Hát így nem megy a demokrácia... Ha szálkás: sötétbarna és feketés, ha sonkás, akkor zöldeskék. Hát nem hajlandó senki sem szavazni?

Beke László: Tartózkodás is van.

Erdély Miklós: Akkor a sonkásat szavazták meg? Abba a helyzetbe kerültem?

Beke László: Nincs többség. Nem hogy abszolút, de egyszer? többség sincs.

Erdély Miklós: Te ehhez nagyon értesz, ehhez a szavazáshoz.

Birkás Ákos: Meg kell szavaztatni a tartózkodást.

Erdély Miklós: A jegenye színe és formája szempontjából ki tartózkodik a szavazástól?

Hegyi Lóránd: Még mindig kevesebben, mint amennyien mellette és ellene szavaztak.

Erdély Miklós: Gyerekek, hát ez rettenetes. Szeretném, ha a tartózkodóknak egy pártja alakulna, és a párt képviselôje elmondaná nekem, hogy miért tartózodik olyan megátalkodottan ez a csoport a szavazástól.

Hegyi Lóránd: Visszaélnek a demokráciával.

Kemény György: Amíg a lopott motívumnak a színét nem szavazhatjuk meg, addig a többi sem érdekel.

Erdély Miklós: A lopott motívum színe piros.

Birkás Ákos: A tankon van?

Erdély Miklós: A tank alatt. Arra kerül rá a tank. Elôször bepirosítom, hoztam indigót direkt erre a célra. Olyan firkát akarok a tank alá - egyszer? satírozással -, amit nem lehet elôállítani, vagy csak nagyon nehezen lehet elôállítani. A piros indigó alkalmas arra, hogy tíz körömmel, szinte vakon pirosítsam el azt a részt, ahol ez a tank van. Mert mit jelent ez a kis piros e gyermekrajzból való tank alatt? Azt, hogy van egy kis háború a tank körül. Ez nagyszer? elem. Ebbôl nem engedek. Valami jogom nekem is van.

Kezdhetjük ...

Forgács Péter: Mióta van kék felhô?

Erdély Miklós: Ma óta, most óta. Ne kukacoskodj, ha azt mondod, hogy fessem át fehérre, átfestem. Kinek nem tetszik a felhô? Tegye még egyszer fel a becses kezét. H?, ez sok. Na jó, elôször is krétával javítjuk, nehogy örökre elrontsuk...

Most szünetet tartunk és szünet után beszélgetünk.

Hegyi Lóránd: A képet látni akarják.

Erdély Miklós: Hogyhogy akarják? Hiába akarják, ez így van, kész, letakarva tüllel.

Hegyi Lóránd: Azzal kezdeném, hogy ennek az egész programnak az a címe, hogy demokratikus festmény. Most én ezt a fogalmat, ab ovo nonszensznek tartom. Tehát az az elsô állításom, hogy demokratikus festmény nincs, a festmény nem lehet demokratikus. Festmény és demokrácia nem hozható össze. Ennek jelzésére és bizonyítására fölírtam egypár olyan dolgot, ami itt a szavazással kapcsolatban zajlott. Elhangzottak olyanok, hogy emberek kapcsolata eldôlhet azon, hogy errôl hurkol, vagy arról, hogy így húzod, vagy úgy húzod, a szín körüli problémák, illetve többször is elhangzott az, hogy engedély nélkül. Te is mondtad, más is mondta. Ezek mind arra utalnak, hogy valahol, különösen ez az engedély nélkül, egy ilyen nagyon sarkított megfogalmazásban, nem jön össze az a dolog, hogy többen csinálnak egy képet, illetve még az sem jön össze, ahogy ezt a szavazás körüli bizonytalankodás is mutatta, hogy tulajdonképpen még aki szavazhat, az sem mer szavazni, mert valahogy nyilván érzi, hogy ez nonszensz... Szerintem nincs demokratikus festmény, eleve nem jön össze a két fogalom, és a rizikó is egyszemélyes rizikó, ahogy az is egyszemélyes, hogy ki mit képzel el. Ebbôl én azt következtetem, hogy a megvalósítás a festmény esetében lényegi kérdés, és a megvalósításban kiderülô sajátosság, másszer?ség, semmi máshoz nem hasonlíthatóság, ez is az egyszemélyes jelleget bizonyítja.

Birkás Ákos: Hadd mondjam el, hogy egyáltalán nem ez a probléma. Mert itt azt, hogy ez demokratikus festmény, ezt senki komolyan nem veszi. Szerintem ezt nem is érdemes komolyan venni, mindenki tudja, hogy mirôl van itt szó: a Miklós elôadja magát, és az egész dolog nagyon kedvesen és szellemesen lezajlik. Ami énszerintem probléma, az az, hogy ennek ellenére keletkezett itt egy festmény, és mivel egyáltalán, vagy ma, a festés egy halálosan komoly dolog, legalábbis szerintem, ez a fstmény egy nagyon fura csapda, mert most ez komoly festmény, vagy nem komoly festmény? Szerintem ôrületesen szép festmény és egy teljesen rejtélyes dolog, bár itt az elején úgy nézett ki, hogy ez valamilyen nagyon infantilis dolog lesz, ugye? Nemcsak a gyerekrajz miatt, hogy jegenye meg felhô, meg izé és akkor tank, az benne a poén, de hogy valami olyan lett, amin átjön valami archetipikus ... szóval én el tudom képzelni, hogy a Miklós valahogy spekulált ezen és aztán nem akarta nagyon erôltetni a dolgot, és akkor egyszercsak valami beugrott, egy kép megjelent, és hoppá - elkapta, ez jó lesz. És mivel ôrült jó művész, tényleg jó a kép. Most nem arról van szó, hogy dicsérjelek...

Erdély Miklós: Ne idegesíts.

Birkás Ákos: De csak azt szeretném mondani, hogy maga ez a játék a demokráciával meg demokratikus festménnyel, azt tudjuk, hogy ilyen nem nagyon lehetséges. Ennek a darab tárgynak, a Miklósról, sôt mindannyiunkról levált tárgynak a státusza egy kicsit furcsa.

Erdély Miklós: Ez a kép pontosan úgy néz ki, mint amit elképzeltem, nyomasztóan úgy néz ki, sajnos semmi különbség nincs. Az, amit vártam, hogy itt egy megvalósulás kapcsán majd valami átalakul, és az engem meglep és egy distanciába hoz, egy táv, amit majd nekem a vita meg az egész együttlét alkalmával át kell hidalnom, ez nem következett be. Ez pont olyan. Mit csináljak, pont ezt képzeltem el, se jónak, se rossznak nem tartom, ezt alkalmi festménynek találom. Hogy a festészetrôl valahogy lényegesebben legyen szó, mint ahogy idáig szó tudott lenni róla, ahhoz valamit itt a festékkel és a vászonnal feltétlenül csinálni kell. Nem kell itt valakinek - például nekem - feltétlenül produkálnia magát. Ez teljesen képtelenség, hogy elkezdjem magam produkálni, azért, mert azt mondják, bemutatunk itt négy akcióm?vészt, és ebbôl egy sorozat lesz, és akkor az egyik akcióm?vész én vagyok, produkáljam magam... nem, ilyen nem lesz, ez világos. De hogy most forrong valami a levegôben a festészettel kapcsolatban, amit én se tisztáztam teljesen magamban, ez alkalom arra, hogy tisztázzam. És szintén a bôrömet viszem a vásárra. Itt nekiállok ebben a lehetetlen tüllös szituációban festeni - máris hiányzik a tüll, annyira megszoktam - s ez alkalom arra, hogy a festészetnek, mint akciónak a végtelen kényességét, bántó kényességét, szemérmetlenségét itten vásárra vigyük. Errôl szólt ez a mai este, ez talán egy finom hatás, amit úgy nem lehet azonnal érzékelni. Szóval én ezt akartam, engem semmi meglepetés nem ért, a közönség is pont úgy viselkedett, mint amikor az ember fekszik az ágyán és elképzeli, hogy mi lesz itt a Kossuth Klubban ma este. Nem nagyon izgul, én nem vagyok olyan túl izgulós típus, elég jó fantáziám van és el tudom képzelni, hogy mi fog bekövetkezni. Nyomasztó, hogy minden szóról-szóra úgy következik be, ahogy elképzeltem. Még most is azt érzem, pont így képzeltem el a vitát is. Szóról-szóra, ahogy most zajlik. Úgyhogy félig alszom.

Birkás Ákos: Nem akarlak felébreszteni, csak azt szeretném mondani, hogy ezzel nem értek egyet, ezzel az egész ilyen... Pont a tanáros szituációt te hozod létre, ez ilyen tanítóbácsis izé, ez a festmény így. Ha már festés, miért nem lehetett komolyan festeni, mondjuk gombócokat. Mert jó, akkor talán kínos az egész...

Erdély Miklós: Így is kínos, pont elég kényes.

Birkás Ákos: Ez az alkalmi festés...

Erdély Miklós: ... alkalmi festészet ...

Birkás Ákos: ... megúszása a dolognak, ami mondjuk egy érdekes esti szórakozás.

Erdély Miklós: Miért egy esti szórakozás? Hát hogyha egyszer nem úsztam meg, mert leleplezel, letámadsz itt nyilvánosság elôtt. Hol úsztam meg?

Birkás Ákos: Nem errôl van szó.

Erdély Miklós: Nem úsztam meg.

Birkás Ákos: A feszültségrôl, az élményrôl van szó.

Erdély Miklós: Gombócokat? Nem festek itt gombócokat. Azt nem lehet ilyen zavart körülmények között festeni.

Hegyi Lóránd: De miért nem lehet?

Erdély Miklós: Mert az a mérlegelésnek egy sokkal összetettebb változata.

Birkás Ákos: Ja, akkor már a tüll is indokolt lett volna, meg minden...

Erdély Miklós: Így is indokolt, itt is megvan... Ez laboratórium. A laboratóriumban minden megvan kicsiben. Kicsi a kép, kicsi a feszültség bennem.

Birkás Ákos: Miért? Miért kisebb benned a feszültség?

Erdély Miklós: Kisebb a feszültség, mint otthon egyedül a gombócokkal. Ti nem tudjátok, mi a gombóc. Én általában gombócokkal foglalkozom.

Birkás Ákos: Fantasztikus gyönyör? gombócokat fest a Miklós mostanában ... mert én is eléggé gombócokat festek. Egy ilyen furcsa koincidencia van köztünk gombóc ügyben.

Hegyi Lóránd: De a gombócok kapcsán azt mondod, hogy azt itt nem festenéd meg szívesen. Ez viszont arra utal, hogy más minôség?nek tartod azokat a képeket, mint ezt.

Erdély Miklós: Más minôség?nek tartom, sokkal intenzívebbek, de arra számítok ... ne haragudjatok, de tisztázzuk ezt az ôrületet, nagyon egyszer?: Arról van szó, hogy arra számítok, hogy ha nyilvánosság elôtt dolgozom, akkor annyi hatás, véletlenszer? fölborító elem kerül bele, amit nekem úgyis meg kell oldani. Belekerül a képbe az egész szituáció. Minden más lesz, mint amit elképzelek. Erre mi történik? Pont ugyanaz van, amit elképzelek.

Birkás Ákos: Eltúlzod, Miklós, reálisan nem volt benne semmi kockázat.

Erdély Miklós: Lehet, hogy reálisan nem volt semmi, azért azt hiszem, ha ennyi ember van jelen, az valamiféle...

Birkás Ákos: Csupa barátságos arc. Nézd, integetnek.

Erdély Miklós: Talán az ellenségesség a kockázat? Nem. A szégyen az.